Gondolatok 2

Timothy Wilken, orvos, filozófus és ajándék-gazdaság aktivista egy lépéssel
továbbvitte ezt a gondolatot a GIFTegrity rendszerében, amely jelenleg a béta
teszteknél tart. Minden egyes tagtól azt kérik, hogy készítsen a profilján egy listát
arról, amit adni és kapni kíván. Az ajándékot kapó személy minősíti az ügyletet,
ez határozza meg, hogy egy adott ajándék lehetséges kedvezményezettjei milyen
sorrendben fognak megjelenni a listán. Ha sokat adtál, a neved elől lesz a listán,
amikor valaki a saját adományának keres kedvezményezettet. Ha ajándékot
kapsz, a minősítésed csökken egy kicsit, azt tükrözve, hogy a viszony aközött
amit adtál és kaptál, kiegyenlítettebb lett. Ezek a minősítő pontok a pénzhez
nagyon hasonlóan működnek.
Egy hagyományos közösségben nincs szükség ilyen minősítési rendszerre, mivel
minden tag ajándékai és szükségletei mindenki előtt ismertek. A GIFTegrity és a
hozzá hasonló rendszerek, úgy tűnik, lehetőséget kínálnak az ajándékozási
kapcsolatok körének kibővítésére. Nem teszik feleslegessé a pénzt, hanem
újjáélesztik azt, de egy, az eredeti lényegéhez, azaz a hála jeléül szolgáló tárgyhoz
sokkal közelebbi formában. A GIFTegrity és a hasonló rendszerek minősítései
pénzként viselkednek. Pontokat kapsz ha adsz, és elköltöd őket, miközben
elfogadsz. Az ilyen rendszerek a pénz alapvető korlátait is magukban hordozzák,
ugyanakkor a minőség nem engedi, hogy egy lineáris skála mentén mérjék. 

Természetesen ezek a rendszerek messze jobbak, mint a mai uzsora-alapú pénz,
de ez a fajta technokrata alternatíva, bármilyen briliáns is, figyelmen kívül hagyja
azt, amit a világ számszerűsítésével elveszítettünk. Vissza akarjuk állítani
végtelent. Az értékelések és a pontok nem elégíthetik ki mély vágyainkat a
személyes kapcsolatra, a hálára és a többdimenziós történetekre, melyek adottak
az ajándék kultúrában.
Ellentmondok-e saját magamnak, amikor azt állítom, hogy a pénz a hála jeleként
keletkezett és ugyanakkor, hogy mint mértékegység jött létre? Mintha az első
pillanattól fogva két szellem lakozott volna a pénzben. Egyrészt az ajándékgazdaságot (amelyen kívül egykor szinte semmi nem létezett) terjesztette ki a
tömegtársadalom birodalmára, másrészt az ajándék-mentalitás eredeti
nyitottságának mérésére, számontartására és ellenőrzése szolgáló eszköz volt.
Mégis, amikor a pénzt a hála jeleként értelmezve azt a szót használom, hogy
„származik”, nem időbeni származására utalok, hanem, jobb kifejezés híján, az
Isten elméjéből eredőre; a pénz teleologikus származására; arra a célra, ami
miatt létrejött ebben a világban.

Vajon túljuthat-e az ajándékkörök koncepciója a közösségnek azon a szintjén,
ahol az emberek első- vagy másodkézből ismerik egymást? Nagyon hosszú távon
talán el tudunk képzelni egy pénz nélküli ajándéktársadalmat, ami a „körök
körének” modelljére épül. Úgy tűnhet, hogy a pénz fontos szerepet játszik a
munka globális összehangolásában, de ha közelebbről megvizsgáljuk, azoknak a
száma, akikkel egy adott személy valóban együttműködik, nem is olyan nagy. Ha
több, mint száz embernek kell együttműködnie, hogy valamit létrehozzanak,
akkor a teljes csoport alcsoportokra és még kisebb alcsoportokra bomlik,
egészen egy olyan szintig, amelyen az ajándék-gazdaság már működni képes. A
körön belüli emberek adhatnak egymásnak, és mindegyik kör integrált
egységként adhat más köröknek egy nagyobb körben és aztán azok mindegyike a
körök körének. Ez az elképzelés a társadalom alapvető átszerveződését foglalja
magában: egy alulról-felfelé, egyenrangú személyek közötti és önmagát
megalkotó, önszerveződő társadalmat.